A lényeg a következő. Adott egy lány, aki nemrég szakított a barátjával, társaságban nem igazán járt. Mivel egyedül van, szüksége van valakire, aki támasza lesz akkor, amikor szüksége van rá. Meg is találja azt a személyt, önfeláldozó, segítőkész, tipikus Teréz anyu típus. Egy darabig megy ez, természetesen kölcsönösen számíthatnak egymásra, majd a lánynak lesz egy új barátja. Minden idejét vele tölti, és azt a barátot,aki mellette van, szép lassan cserben hagyja, és az új szerelme barátaival tölti az idejét. Természetesen Teréz anyunknak rosszul esik. Rajta kívül pedig rengeteg embernek,hogy így megbántották...mivel ő tényleg az a típus, akire lehet számítani. A történet ennyi nagyjából.
Kérdezem én...ki az, akinek van szíve ilyesmihez? Ahhoz,hogy más érzéseivel, -noha nem párkapcsolatról van szó,hanem barátiról- játszadozzon. A helyzet egyébként tipikus. Addig kell valaki,míg nincs más. A másik oldal pedig...az új barátai addig lesznek a barátai,míg a fiúval van. Hiszen valljuk be, hányan jártunk már így. Legalább is én személyes tapasztalatról is tudok beszélni. Adott egy volt barát, hatalmas baráti társasággal. Természetesen beilleszkedtem, de annyira,hogy már a hétköznapokon is beszélgettem a "barát barátaival",akik -úgy éreztem- hogy szép lassan az én barátaimmá is vállnak. Tévedtem. A fiú kisétált az életemből és vele együtt azok a "barátok" is. Ez pedig így van rendjén, hiszen a barátaink mellett állunk, és elfogadjuk azt, akit ők szeretnek. A hiba viszont ott van, ha az illető elkezd érzelmeket táplálni irántuk. Természetesen itt baráti érzelmekről beszélünk. Akkor ő is csalódik. Ördögi kör ez.
Csak azt tudom mondani,hogy az a barát, aki mindig mellettünk van. Nem tűnik el hetekre, nem tűnik el napokra. Mert csak így érezhetjük azt,hogy igen, ő lesz az,aki akire a bajban is lehet számítani, és ő lesz az, aki rám is számíthat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése