"Sometimes we underestimate some things a little bit."

"Sometimes we underestimate some things a little bit." (T.H.)


Egy mondat, ami elkíséri egész életünket. Egy számomra nagyon kedves személy fogalmazta ezt meg, kb. egy órája:) Azóta ezen gondolkodom...mennyi minden benne van ebben az egy mondatban, bár soha nem gondoljuk ezeket a dolgokat végig...Alábecsüljük őket, miközben az egész életünket meghatározzák. 

Divat

Pár nap kihagyással újra írok. Az elmúlt napokban személyes okok miatt nem igazán jutott időm még blogot írni. (új munkahely, egyeztetések, papírok stb.)

A mai témám a divat lesz, de nem ám a megszokott, újságokból ömlőre gondoltam. Hanem arra,amit az utca embere kreál. A legjobb példa erre az "english street fashion", azaz az angol utcai divat. Mint már említettem én magam nem vagyok ezeknek a dolgoknak híve, de meg kell hagyni,hogy a londoni öltözködésért odavagyok. Ma (szokás szerint) barangoltam a neten,mikor erre a blogra bukkantam. Nagyon sok helyen keresgéltem már hasonló oldal után, de ez eddig a legjobb. A ruhák szerintem nagyon jók, ha az ember beletúr anyuci, vagy apuci, esetleg nagymama és nagypapa (!) szekrényébe, akkor már találhat hasonló ruhadarabokat. (nekem a fűzős félcipők a kedvenceim, az édesapámnak volt is ilyen,csak sajnos (pontosabban nem is annyira :D ) az én lábméretem igencsak kisebb.:) Ha az ember jobban megnéz egy-egy szettet rájön,hogy felesleges tízezreket kidobni az "ablakon" tényleg elég otthon szétnézni, és megfelelő módon összeválogatni a ruhákat. Persze csak annak, aki (mint én) szereti ezt a stílust. Igen, már nevezhetjük az angol,a londoni öltözködést külön stílusnak. Nekem bejött. Nektek?:)

Látogatottság

A mai nap az örömé :D Mint már említettem, nem igazán értek a számítástechnikai dolgokhoz, de reméltem,hogy bele fogok jönni. Ez annyira igaz,hogy azt hittem, nem igazán olvassátok a blogomat, de szerencsére ma megtaláltam a "statisztika" nevű kis fülecskét az irányítópulton :) Az öröm forrása pedig az,hogy már 90-en látogattátok az oldalamat, aminek azért is örülök,mert nem reklámoztam,nem linkeltem sehová, csupán három barátomnak. Tehát köszönöm szépen, és remélem,hogy továbbra is megmaradtok olvasómnak!:)

Ötlettelenség

Sziasztok!

Tudom, pár napja már nem írtam, és lehet,hogy ma sem vettem volna rá magam, ha valaki nem emlékeztet,hogy olvassa:)

Pár napja végre elszántam magam, és megvettem az anyagot, illetve a hozzávalókat a táskához, pontosabban a batyuhoz.:) Megpróbáltam úgy összeválogatni őket,hogy a lehető legtermészetesebb színeket,illetve anyagokat használjam, ami úgy tűnik,hogy sikerült is. Még nem kezdtem el a varrását, ugyanis, míg nem döntöttem el,hogy milyen legyen a díszítés, esélytelen,hogy kitaláljam magát a formát,de ami késik,nem múlik. A színek pedig valóban gyönyörűek, sötét narancs, világos narancs, a mintának fekete, illetve piros hímzőcérna a díszítéshez.



Nem ígérem,hogy képet is rakok fel, ha kész lesz, hiszen ez a második próbálkozásom,de mindenképp leírom a tapasztalataim.

Gyöngy és tű

Ma nézegettem az interneten a kézzel készített dolgokat, és ráakadtam egy érdekes dologra, ami igazából nem újdonság számomra, ez pedig a gyöngyhímzés. Mindig is az efféle "munkákat". Számomra nagyon jó kikapcsolódást jelent, illetve valljuk be, örömöt is okoz, egy-egy szép ékszer elkészítése.

Az elmúlt napban elhatároztam,hogy ismét varrok egy táskát, el is terveztem,hogy milyen lesz, mire rájöttem,hogy sajnos nincs itthon anyagom, illetve megfelelő cérnám. Az ötlet elnapolva. Barangoltam az interneten szabásmintát keresve, és akkor láttam meg egy gyönyörű karkötőt ami az említett technikával készült.

A többi művet, illetve az alkotó blogját itt lehet megtekinteni.
Szóval megláttam ezt a karkötőt és kedvet kaptam ahhoz,hogy én is hasonló szép dolgokat, pontosabban ékszerek készítsek. Tegnap illetve tegnap előtt csomózással csináltam karkötőket, de egy idő után eléggé egyhangúvá válik számomra maga a folyamat. Mivel gyöngyöt fűzni, varrni szeretek, úgy gondolom,hogy nem jutok el idáig ezzel a technikával:) Vagyis odáig,hogy megunjam. Eszembe jutott,hogy van még néhány csomag felhasználatlan gyöngyöm itthon, valamint az,hogy ehhez nem is kell ép anyag, elég lesz egy maradékra rávarrni a gyöngyöket. Tehát az elkövetkező pár napban ezzel szeretnék foglalkozni.

 Remélem,hogy ezzel felkeltettem a ti érdeklődésetek is, és páran még kedvet is kaptok néhány ékszer elkészítéséhez!:)

Mint említettem, úgy terveztem,hogy ma nem írok, de ha már elkezdtem, akkor jöhet a következő bejegyzés. A tervem az volt, - az Arche című postban említettem már- hogy az Üvöltő szelekről fog szólni. De bocsi kedves Teréz anyu, most mégsem ez jön:) De ígérem,hogy még sort kerítek rá, és akkor átfogó képet fogok nyújtani a könyvről és a filmről azoknak akik nem olvasták és természetesen azok számára is érdekes lesz, akik már olvasták.

Ebben a bejegyzésben arról ejtenék szót,mennyire nem tudjuk kezelni azt, ha valaki beteg, vagy fejlődési rendellenessége van.

Igen, nem könnyű téma, és nem is a hétvégi pihenést szolgálja, de nem lehet elmenni mellette. (ugyanúgy,mint a hajléktalan kérdés mellett sem!).
Nem is tudom,hogy hol kezdjem, hiszen annyi tapasztalatom volt az elmúlt időszakban.

Sajnos az emberek és a társadalom a mai napig nem tudta elfogadni azt,hogy nem mindenki egyforma, és sajnos van, akiknek kegyetlen életet szánt a sors. Aki egy picit más, azt már nem fogadjuk el, legyen az szellemi értelemben, vagy testileg. Hiszen valljuk be...hány ember fordítja el a fejét, ha megpillant egy kisgyereket, akinek esetleg hiányzik egy-vagy több végtagja? Ki fordítja el akkor is a fejét, ha egy tolószékes embert lát az utcán? Rengetegen...nem tudjuk ezt kezelni. Hallottam már olyan álláspontot miszerint el kellene különíteni azokat akik szellemi vagy testi fogyatékossággal élnek. Ezt nagyon nagy butaságnak tartom. A legtöbb ember úgy van vele,hogy oh, régebben is megoldották, fel a hegyre, és taszítsd le az öreget, a beteget, az életképtelent. Lehet csóválni a fejünket, pedig így van, nagyon sokan még a mai napig is így gondolkodnak.


Pár nappal ezelőtt volt szerencsém találkozni két tündéri kisgyerekkel. Édesek voltak, játszottunk, néhány szót váltottunk egymással, ahogy azt egy hét éves gyermek teszi:) Az első pillanattól kezdve befogadtak, nem idegenkedtek, nem volt meg az a pár lépés távolság, ami ilyenkor szokott lenni. A bizalmukba fogadtak. Mindkettő rajongott a kockákért, természetesen házat kellett volna építeni, de mire eljutottam odáig, kitalálták,hogy a labda mégis jobb lenne:) Aranyos ugye?

Akkor most jön az,amire nem sokan gondoltak...a két kisgyerek fejlődési rendellenességgel jött a világra, csúnya szóval "torzak" voltak. Életemben nem láttam még ilyet! Nem szeretném részletezni,hogyan is néztek ki, hiszen tudom,hogy néhány ember ezt "undorítónak" titulálja. Igen, erről beszéltem. Nem tudjuk kezelni azokat, akik mások. Úgy éreztem,hogy nem tudok rájuk nézni, de eltelt pár másodperc, és annyira elvarázsoltak a kis tündérkék,hogy egyáltalán nem láttam,hogy hogyan is néznek ki:) Önfeledten játszottunk, és egyszerűen elbűvölőek voltak, még ma is szeretettel gondolok rájuk.:) Nem találkoztam még soha életemben olyan felnőttel, gyermekkel aki ennyire önzetlen volt. Aki csak fél percet együtt tölt velük máris megszereti őket, és állíthatom ugyanolyan gyönyörűnek láttam őket utána,mint bármelyik egészséges gyermeket láthatunk. Valóban igaz, hogy a lélek a legfontosabb. Miattuk érdemes azért küzdeni, hogy az emberek végre elfogadják,hogy nem szörnyetegek, hanem valóban érző kis lények,mint akármelyik egészséges gyermek vagy felnőtt ember.

Tehát emberek! Ne fordítsuk el a fejünket, ha egy olyan ember közeledik felénk,aki más. Tessék kezet nyújtani, és megismerni őket!

(mint említettem azért nem illesztek be képeket,mert nem szeretném senki lelki világát feldúlni, ha valaki kíváncsi,hogy milyen rendellenességben szenvedtek, az keressen meg.)

Barátság, pasi és ezek buktatói

Ma nem akartam posztolni, de történt egy olyan dolog, ami mellett nem lehet elmenni. Szerencsére nem voltam ennek az "eseménynek" résztvevője, nem is fogom leírni,hogy mi történt pontosan, a képek pedig illusztrációk.

A lényeg a következő. Adott egy lány, aki nemrég szakított a barátjával, társaságban nem igazán járt. Mivel egyedül van, szüksége van valakire, aki támasza lesz akkor, amikor szüksége van rá. Meg is találja azt a személyt, önfeláldozó, segítőkész, tipikus Teréz anyu típus. Egy darabig megy ez, természetesen kölcsönösen számíthatnak egymásra, majd a lánynak lesz egy új barátja. Minden idejét vele tölti, és azt a barátot,aki mellette van, szép lassan cserben hagyja, és az új szerelme  barátaival tölti az idejét. Természetesen Teréz anyunknak rosszul esik. Rajta kívül pedig rengeteg embernek,hogy így megbántották...mivel ő tényleg az a típus, akire lehet számítani. A történet ennyi nagyjából.

Kérdezem én...ki az, akinek van szíve ilyesmihez? Ahhoz,hogy más érzéseivel, -noha nem párkapcsolatról van szó,hanem barátiról- játszadozzon. A helyzet egyébként tipikus. Addig kell valaki,míg nincs más. A másik oldal pedig...az új barátai addig lesznek a barátai,míg a fiúval van. Hiszen valljuk be, hányan jártunk már így. Legalább is én személyes tapasztalatról is tudok beszélni. Adott egy volt barát, hatalmas baráti társasággal. Természetesen beilleszkedtem, de annyira,hogy már a hétköznapokon is beszélgettem a "barát barátaival",akik -úgy éreztem- hogy szép lassan az én barátaimmá is vállnak. Tévedtem. A fiú kisétált az életemből és vele együtt azok a "barátok" is. Ez pedig így van rendjén, hiszen a barátaink mellett állunk, és elfogadjuk azt, akit ők szeretnek. A hiba viszont ott van, ha az illető elkezd érzelmeket táplálni irántuk. Természetesen itt baráti érzelmekről beszélünk. Akkor ő is csalódik. Ördögi kör ez.

Csak azt tudom mondani,hogy az a barát, aki mindig mellettünk van. Nem tűnik el hetekre, nem tűnik el napokra. Mert csak így érezhetjük azt,hogy igen, ő lesz az,aki akire a bajban is lehet számítani, és ő lesz az, aki rám is számíthat.

Magic

Sál és egyéb finomságok

Nemrég értem haza a vásárlásból, szükségem volt már néhány ruhára, illetve kiegészítőre. Persze nem nagy bevásárlás volt, azon már régen túl vagyok, csupán néhány apróságot szereztem be. Mostanában megpróbálom a ruhatáram úgy alakítani,hogy minél több földszín legyen benne, ugyanis régen is nagy rajongója voltam ezeknek az árnyalatoknak, de valahogy kiszorult a ruházati cikkek közül a barna, a zöld és a sárga, legalábbis így vettem észre. A lényeg,hogy most sikerült beszereznem egy nagyon csinos fekete kardigánt (szeretem a kötött dolgokat), mellé egy gyönyörű korallszínű kendőt. Remélem,hogy idén részünk lehet ismét abban,hogy megtapasztaljuk az ősz adta gyönyörűségeket, akkor pedig nincs is jobb,mint felöltözni és irány a szabad! Aki művészeti késztetést érez magában, akár pár lappal ceruzával vagy festékkel is kiülhet megörökíteni az ősz csodáját! ( ajánlom a zsírkrétát is, rengeteg színt meg lehet találni, illetve nagyon könnyű vele dolgozni)

Tehát lányok, fiúk, tessék felöltözni és egy picit kimozdulni, akármilyen is az idő!

*csakmertnagyonizgulsz*:)

Ma ez már a harmadik bejegyzésem, roppant kreatívnak bizonyult ez a nap. Igazából csak kettőt szerettem volna, a bemutatkozóval együtt, de olyan témám akadt, ami mellett nem lehet elmenni. Ez pedig a nagyérdemű ( nevezzük most) Franciska :D (igen, tudom,hogy a képről máris néhányan tudni fogják,hogy kicsoda ő, de jobb az inkognitó :D )

Franciska igen életvidám, nem mondhatom,hogy nő,mivel inkább azt a szót használnám,hogy jelenség. ( persze ez nem a nőiesség hiányára utal,hanem arra,hogy páratlan :D ). Hogy miért írok róla? Mert a mindennapjaimhoz tartozik az,hogy legalább negyed órán át ne hallgatnám,hogy mennyire fel van dobódva, és őszintén ez az én lelkiállapotomnak is gyakran jót tesz.( Szóval köszi,hogy ismét jót kacaghattam azon,hogy mennyire izgulsz :)

Mást igazán nem szeretnék elmondani róla, ugyanis tudom, ha túl sok mindent kikotyognék az nem lenne valami baráti dolog, tehát tartom a kis számat. A lényeg,hogy imádja a zenét, és a könyveket. Tehát ideális szellemi partner bárkinek:)

És íme a leányzó :) 

Arche

A következő bejegyzésem egy igen különleges könyvről fog szólni, melynek címe Arche - Egy boszorkány szereleme és Gaál Viktor tollából származik.

A boszorkányok iránti érdeklődésem gyerekkoromtól kezdve végig kísért, bár a klasszikus értelemben vett boszorkányság érdekelt inkább, amely a középkorba nyúlik vissza. Pontosabban az az időszak. A modern boszorkány mesék annyira nem tudtak magukkal ragadni, valahogy nem tartottam annyira hangulatosnak őket.

Vegyes érzelmekkel fogadtam ezt a könyvet, bár már maga a borító is felkeltette az érdeklődésemet. Gondoltam, mit veszíthetek, elkezdem elolvasni, hátha valami jó is kisülhet belőle. Már az első oldalakon lehet érezni azt, ami az egész könyvet áthatja. Gaál Viktor annyira ügyesen használja a nyelvi adottságait, hogy az olvasó a történetben érzi saját magát, és miután végigolvasta a könyvet, még azután is megmarad ez az érzés. Valami más, valami új,valami veszélyes és titokzatos. Mivel nem vagyok író, képtelen vagyok megfogalmazni azt, amit éreztem, míg olvastam ezt a könyvet...Életem során rengeteg írótól rengeteg művet forgattam, de az Üvöltő szeleken (melyről később még szót ejtek) kívül egyik sem fogott ennyire meg.  Kivéve az Arche.

Mondják, minden könyv egy másik könyvről szól. De hol kezdődött mindez? Sokak szerint létezett egy Őskönyv, egy 'Arche', amely minden tudás forrása volt, s amelyért évezredek óta folyik a harc. Aki megszerezte, istentelen hatalmaknak parancsolhatott, éppen ezért az olvasástól óva intenek a bölcsek. Még a beavatottak is csak félve veszik kézbe, ereje ugyanis könnyedén megháboríthatja az őt forgatók elméjét. S a könyv most egy lány birtokában van...

 (forrás: http://gaalviktor.hu)

Néhány szót érdemes az íróról is ejteni. Gaál Viktor író,fordító és pszichológus. Valószínűleg ennek is köszönhető az,hogy annyira magával tudja ragadni, le tudja bilincselni az olvasót. Többet nem szeretnék róla írni, hiszen a weboldalán be is mutatkozik. Érdemes böngészgetni, sok érdekességet találhatunk ott.


Egy szó,mint száz, életem egyik legjobb könyvélménye volt, és úgy gondolom,hogy a kortárs, fiatal írók közül az egyik legnagyobbat tisztelhetjük személyében.

Üdvözletem!

  Hosszas töprengés után döntöttem úgy,hogy indítok egy blogot, bár tekintve,hogy nem igazán értek a számítástechnikai dolgokhoz, először egy kicsit nehezen ment a szerkesztés, de azt hiszem (sőt, biztos vagyok benne:)), hogy egy kis idő múlva már jobban, és zökkenőmentesebben fog menni.

  Mivel is kezdjem...a bemutatkozásba nem szerettem volna túl sok dolgot írni, ugyanis feleslegesnek tartom az efféle dolgokat. Az ember úgy ismeri meg a másikat, ha egy picit betekintést nyer az életébe, illetve a gondolataiba, amit az elkövetkezendő időben meg fogok nektek engedni:) Nagyjából azért elmondom,hogy ki vagyok én.

Linának hívnak, 20 éves vagyok. A mindennapjaimat a művészet és a zene tölti ki, illetve a párom és a barátaim. (őket ki fogom hagyni a blogból, nem szeretnék semmiféle egyszerű pletykaoldalt üzemeltetni). Még mielőtt valaki azt hinné,hogy elvetemült művészlélek lennék, annak csalódnia kell. A művészetek, az irodalom mellett rendkívül érdekel a pszichológia (most ebben a témakörben kezdtem el a tanulmányaim is) illetve a kriminalisztika.  Igen, furcsa, de ezek a dolgok megférnek egymás mellett, ugyanúgy,mint a polcomon a Művészakadémia című könyv mellett Kriminalisztika tudománya. A világon minden összefügg mindennel, még ha túl későn is vesszük észre:)

Ez a véleményem a divatról is...Általában az emberek teljesen felháborodnak, ha egy "össze nem illő" szettet látnak. Összeillik minden, mindennel, csak mi nem látjuk. Ezért sem fogok foglalkozni ezzel a témával, esetleg egy-egy különlegesebb ékszerről fogok szót ejteni. (Hiszen,mint minden nő, én is odavagyok értük. Pontosabban az ezüstért)

Ez lenne az első bejegyzésem...remélem,hogy felkeltettem az érdeklődéseteket. (tudom, hogy még nem írtam semmi lényegeset).  A továbbiakban ígérem,hogy érdekes dolgokkal fogok nektek szolgálni.


Szép napot!:)