Gyöngyvarázs

Tudom,hogy régen írtam, de minden időmet az iskolában illetve a munkahelyen töltöm, ha pedig itthon vagyok, akkor jobbára megpróbálok a párommal lenni, ha ez nem sikerül,akkor gyöngyöt fűzök:)

Az elmúlt pár napban,mint említettem a gyöngyfűzéssel foglalkoztam, pontosabban fülbevalók készítésével. Nem üveggyöngyöt,nem műanyagot használtam,hanem hagyományos, nagyméretű fagyöngyöket, szerettem volna,ha minél természetesebben néznek ki, ami sikerült is:) Egyszerű fűzéstechnikával készült, de ennek ellenére szerintem bármelyik vásárban megállná a helyüket. Egyszerűek,de nagyszerűek:) Egyszerűen imádom őket!Mivel az elmúlt időszakban igencsak elkapott egy fülbevaló mánia, különösen kedvesek a számomra, mivel én csináltam őket:) A következőkben szeretnék egy cicásat is elkészíteni, illetve egy korong gyöngy fülbevalót,csak sajnos eddig még  nem találtam hozzá mintát, illetve ötletem sincs,hogy a korong miből készüljön, ragasszam-e a gyöngyöt, vagy varrjam. Szóval rengeteg kérdés maradt,de addig is szüntelenül tervezem az ékszereket!:)

"Sometimes we underestimate some things a little bit."

"Sometimes we underestimate some things a little bit." (T.H.)


Egy mondat, ami elkíséri egész életünket. Egy számomra nagyon kedves személy fogalmazta ezt meg, kb. egy órája:) Azóta ezen gondolkodom...mennyi minden benne van ebben az egy mondatban, bár soha nem gondoljuk ezeket a dolgokat végig...Alábecsüljük őket, miközben az egész életünket meghatározzák. 

Divat

Pár nap kihagyással újra írok. Az elmúlt napokban személyes okok miatt nem igazán jutott időm még blogot írni. (új munkahely, egyeztetések, papírok stb.)

A mai témám a divat lesz, de nem ám a megszokott, újságokból ömlőre gondoltam. Hanem arra,amit az utca embere kreál. A legjobb példa erre az "english street fashion", azaz az angol utcai divat. Mint már említettem én magam nem vagyok ezeknek a dolgoknak híve, de meg kell hagyni,hogy a londoni öltözködésért odavagyok. Ma (szokás szerint) barangoltam a neten,mikor erre a blogra bukkantam. Nagyon sok helyen keresgéltem már hasonló oldal után, de ez eddig a legjobb. A ruhák szerintem nagyon jók, ha az ember beletúr anyuci, vagy apuci, esetleg nagymama és nagypapa (!) szekrényébe, akkor már találhat hasonló ruhadarabokat. (nekem a fűzős félcipők a kedvenceim, az édesapámnak volt is ilyen,csak sajnos (pontosabban nem is annyira :D ) az én lábméretem igencsak kisebb.:) Ha az ember jobban megnéz egy-egy szettet rájön,hogy felesleges tízezreket kidobni az "ablakon" tényleg elég otthon szétnézni, és megfelelő módon összeválogatni a ruhákat. Persze csak annak, aki (mint én) szereti ezt a stílust. Igen, már nevezhetjük az angol,a londoni öltözködést külön stílusnak. Nekem bejött. Nektek?:)

Látogatottság

A mai nap az örömé :D Mint már említettem, nem igazán értek a számítástechnikai dolgokhoz, de reméltem,hogy bele fogok jönni. Ez annyira igaz,hogy azt hittem, nem igazán olvassátok a blogomat, de szerencsére ma megtaláltam a "statisztika" nevű kis fülecskét az irányítópulton :) Az öröm forrása pedig az,hogy már 90-en látogattátok az oldalamat, aminek azért is örülök,mert nem reklámoztam,nem linkeltem sehová, csupán három barátomnak. Tehát köszönöm szépen, és remélem,hogy továbbra is megmaradtok olvasómnak!:)

Ötlettelenség

Sziasztok!

Tudom, pár napja már nem írtam, és lehet,hogy ma sem vettem volna rá magam, ha valaki nem emlékeztet,hogy olvassa:)

Pár napja végre elszántam magam, és megvettem az anyagot, illetve a hozzávalókat a táskához, pontosabban a batyuhoz.:) Megpróbáltam úgy összeválogatni őket,hogy a lehető legtermészetesebb színeket,illetve anyagokat használjam, ami úgy tűnik,hogy sikerült is. Még nem kezdtem el a varrását, ugyanis, míg nem döntöttem el,hogy milyen legyen a díszítés, esélytelen,hogy kitaláljam magát a formát,de ami késik,nem múlik. A színek pedig valóban gyönyörűek, sötét narancs, világos narancs, a mintának fekete, illetve piros hímzőcérna a díszítéshez.



Nem ígérem,hogy képet is rakok fel, ha kész lesz, hiszen ez a második próbálkozásom,de mindenképp leírom a tapasztalataim.

Gyöngy és tű

Ma nézegettem az interneten a kézzel készített dolgokat, és ráakadtam egy érdekes dologra, ami igazából nem újdonság számomra, ez pedig a gyöngyhímzés. Mindig is az efféle "munkákat". Számomra nagyon jó kikapcsolódást jelent, illetve valljuk be, örömöt is okoz, egy-egy szép ékszer elkészítése.

Az elmúlt napban elhatároztam,hogy ismét varrok egy táskát, el is terveztem,hogy milyen lesz, mire rájöttem,hogy sajnos nincs itthon anyagom, illetve megfelelő cérnám. Az ötlet elnapolva. Barangoltam az interneten szabásmintát keresve, és akkor láttam meg egy gyönyörű karkötőt ami az említett technikával készült.

A többi művet, illetve az alkotó blogját itt lehet megtekinteni.
Szóval megláttam ezt a karkötőt és kedvet kaptam ahhoz,hogy én is hasonló szép dolgokat, pontosabban ékszerek készítsek. Tegnap illetve tegnap előtt csomózással csináltam karkötőket, de egy idő után eléggé egyhangúvá válik számomra maga a folyamat. Mivel gyöngyöt fűzni, varrni szeretek, úgy gondolom,hogy nem jutok el idáig ezzel a technikával:) Vagyis odáig,hogy megunjam. Eszembe jutott,hogy van még néhány csomag felhasználatlan gyöngyöm itthon, valamint az,hogy ehhez nem is kell ép anyag, elég lesz egy maradékra rávarrni a gyöngyöket. Tehát az elkövetkező pár napban ezzel szeretnék foglalkozni.

 Remélem,hogy ezzel felkeltettem a ti érdeklődésetek is, és páran még kedvet is kaptok néhány ékszer elkészítéséhez!:)

Mint említettem, úgy terveztem,hogy ma nem írok, de ha már elkezdtem, akkor jöhet a következő bejegyzés. A tervem az volt, - az Arche című postban említettem már- hogy az Üvöltő szelekről fog szólni. De bocsi kedves Teréz anyu, most mégsem ez jön:) De ígérem,hogy még sort kerítek rá, és akkor átfogó képet fogok nyújtani a könyvről és a filmről azoknak akik nem olvasták és természetesen azok számára is érdekes lesz, akik már olvasták.

Ebben a bejegyzésben arról ejtenék szót,mennyire nem tudjuk kezelni azt, ha valaki beteg, vagy fejlődési rendellenessége van.

Igen, nem könnyű téma, és nem is a hétvégi pihenést szolgálja, de nem lehet elmenni mellette. (ugyanúgy,mint a hajléktalan kérdés mellett sem!).
Nem is tudom,hogy hol kezdjem, hiszen annyi tapasztalatom volt az elmúlt időszakban.

Sajnos az emberek és a társadalom a mai napig nem tudta elfogadni azt,hogy nem mindenki egyforma, és sajnos van, akiknek kegyetlen életet szánt a sors. Aki egy picit más, azt már nem fogadjuk el, legyen az szellemi értelemben, vagy testileg. Hiszen valljuk be...hány ember fordítja el a fejét, ha megpillant egy kisgyereket, akinek esetleg hiányzik egy-vagy több végtagja? Ki fordítja el akkor is a fejét, ha egy tolószékes embert lát az utcán? Rengetegen...nem tudjuk ezt kezelni. Hallottam már olyan álláspontot miszerint el kellene különíteni azokat akik szellemi vagy testi fogyatékossággal élnek. Ezt nagyon nagy butaságnak tartom. A legtöbb ember úgy van vele,hogy oh, régebben is megoldották, fel a hegyre, és taszítsd le az öreget, a beteget, az életképtelent. Lehet csóválni a fejünket, pedig így van, nagyon sokan még a mai napig is így gondolkodnak.


Pár nappal ezelőtt volt szerencsém találkozni két tündéri kisgyerekkel. Édesek voltak, játszottunk, néhány szót váltottunk egymással, ahogy azt egy hét éves gyermek teszi:) Az első pillanattól kezdve befogadtak, nem idegenkedtek, nem volt meg az a pár lépés távolság, ami ilyenkor szokott lenni. A bizalmukba fogadtak. Mindkettő rajongott a kockákért, természetesen házat kellett volna építeni, de mire eljutottam odáig, kitalálták,hogy a labda mégis jobb lenne:) Aranyos ugye?

Akkor most jön az,amire nem sokan gondoltak...a két kisgyerek fejlődési rendellenességgel jött a világra, csúnya szóval "torzak" voltak. Életemben nem láttam még ilyet! Nem szeretném részletezni,hogyan is néztek ki, hiszen tudom,hogy néhány ember ezt "undorítónak" titulálja. Igen, erről beszéltem. Nem tudjuk kezelni azokat, akik mások. Úgy éreztem,hogy nem tudok rájuk nézni, de eltelt pár másodperc, és annyira elvarázsoltak a kis tündérkék,hogy egyáltalán nem láttam,hogy hogyan is néznek ki:) Önfeledten játszottunk, és egyszerűen elbűvölőek voltak, még ma is szeretettel gondolok rájuk.:) Nem találkoztam még soha életemben olyan felnőttel, gyermekkel aki ennyire önzetlen volt. Aki csak fél percet együtt tölt velük máris megszereti őket, és állíthatom ugyanolyan gyönyörűnek láttam őket utána,mint bármelyik egészséges gyermeket láthatunk. Valóban igaz, hogy a lélek a legfontosabb. Miattuk érdemes azért küzdeni, hogy az emberek végre elfogadják,hogy nem szörnyetegek, hanem valóban érző kis lények,mint akármelyik egészséges gyermek vagy felnőtt ember.

Tehát emberek! Ne fordítsuk el a fejünket, ha egy olyan ember közeledik felénk,aki más. Tessék kezet nyújtani, és megismerni őket!

(mint említettem azért nem illesztek be képeket,mert nem szeretném senki lelki világát feldúlni, ha valaki kíváncsi,hogy milyen rendellenességben szenvedtek, az keressen meg.)